OrbiinfO

Pont itt! Pont Neked! – www.orbiinfo.hu

A héten olvastam 3.

Megosztás

Elhivatottan vallom, olvasni kell. Folyamatosan kampányolok az olvasás mellett és igyekszem jó példát mutatni. Napi egy könyv, legyen az bármilyen témájú, ez az én hitvallásom.
És egy újabb idézet kedvcsinálónak:

„A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el.
Szent Ágoston

John Grisham: Leszámolás

1946, a Mississippi állambéli Clanton. Pete Banning a kisváros köztiszteletnek örvendő polgára, a poklok poklát megjárt háborús hős, jó nevű család leszármazottja, két felnőtt gyerek apja, a metodista gyülekezet odaadó tagja. Egy hűvös októberi reggelen a férfi szokásához híven korán kel, a város központjába hajt, besétál a metodista templomba és halálos nyugalommal lelövi a barátját, Dexter Bell lelkészt. Miután a szörnyű bűncselekményt végrehajtja, nem próbál menekülni, eltűnni. Nem csak a gyilkosság okoz döbbenetet és értetlenséget, de a férfi viselkedése is: mindegy, hogy a rendőrök, az ügyész vagy a saját ügyvédje kérdezi, miért tette, amit tett, Pete Bannning csak annyit válaszol: „Nincs mit mondanom.” Nem fél a haláltól és úgy tűnik, eltökélt szándéka, hogy tettének indítékát nem árulja el senkinek, magával viszi a sírba a titkát. Csak a regény utolsó lapjain derül fény az igazságra, az olvasó csak akkor tudja meg, mi a magyarázata a hidegvérrel elkövetett gyilkosságnak. Addig azonban megismerhetjük Pete Banning életének számos korábbi epizódját. Elborzasztó részletekben gazdag leírást kapunk arról, hogy a férfi milyen megpróbáltatásokon ment keresztül katonaként a Fülöp-szigeteki dzsungelben, milyen embertelenül bántak a japánok az amerikai hadifoglyokkal; képet kapunk arról, milyen társadalmi viszonyok uralkodtak az amerikai Délen a háború éveiben és az azt megelőző időszakban; megtudjuk, hogyan alakult a Banningék sorsa, és az is kiderül, hogy sötét titok árnyékolja be a család életét. A Leszámolás egyszerre jogi krimi, háborús regény és pontos korrajz.

Izgalmas, nagyon jó regény. A végéig nem lehet tudni, mi az igazi ok. Csak ajánlani tudom, kicsit hosszú, de megéri!

Berta Zsolt: Jancsiszög

Az egyedülálló nemzedékregényben a hatvanas évek közepén született Cseke András beszéli el kalandos életét napjainkig. Gyermekkori barátságai életre szólóak, és olyan éleslátással, kitűnő humorral, iróniával ábrázolja ezt a többnyire céltalan, mégis összetartó társaságot, a családokat, amelyekbe a tagjai beleszülettek (beleértve saját magát is), hogy a könyv letehetetlen. De nem itt ér véget a Jancsiszög világa: a boldogulni kénytelen hősök sorsfordulatain átszüremlik egy feslő diktatórikus rendszer, majd az azt követő, kiábrándító évek magyar valósága is: ügyeskedő szesztolvajok, korrupt polgármesterek, a Honvédségtől kiugrott, maffiózóvá lett ezredesek bonyolítják az amúgy is fordulatos cselekményt.”

Berta Zsolt: Kalef

Magyarország, Budapest, hatvanas évek. Közelebbről a Moszkva tér, vagyis a Kalef és környéke. Az elhíresült Kalef galerit már szemmel tartja a titkosszolgálat, ám ők erről még nem tudnak. Élik, illetve élni próbálják az akkori fiatalok életét: a srácok egyszerre álmodoznak csajokról, disszidálásról és a forradalom feltámasztásáról – gondtalanságuk azonban nem tart sokáig. A diktatúra ugyanis könyörtelenül leszámol velük: kifinomult eszközökkel veszejti el őket, vagy teszi élőhalottá. Berta Zsolt új nagyregényét az életszerelem és a lélekdráma kettőse teszi letehetetlenné.

Megrázó olvasmány. Saját történelmünkről olvasni, belenézni egy görbe tükörbe, sosem egyszerű, de mégis megéri, hogy lássuk, ki mit hogyan látott, élt meg és hogyan ad vissza egy regény lapjain.. 

Elin Hilderbrand: A tökéletes pár

Minden párnak megvannak a maguk kis titkai. Az esküvő közeledtével egyre fokozódik a feszültség… Amikor az előkelő nantucketi esküvő katasztrófába torkollik – mielőtt még elkezdődött volna –, minden szereplő gyanúsítottá válik, ugyanis a szertartás reggelén, az óceánparton holtan találják a menyasszony tanúját. Mikor Ed Kapenash rendőrfőnök a nyomozás során vájkálni kezd a vőlegény tanújának és híres krimiíró anyjának életében, rájön, hogy ez az esküvő, még a tragédia nélkül is, egy valóságos aknamező – és hogy igaz az a közhely, hogy nincs tökéletes pár.

Egy könnyed romantikus krimi, ha kikapcsolódásra vágysz. Pont az, ami. 

Katie Fforde: Vidéki menedék

Az idős és betegeskedő Amy néni nem bírja már a farmon a sok munkát, ezért nyugdíjasotthonba költözik. Mivel gyereke nincs, levelet ír távoli rokonainak, hogy az örökli meg a birtokot, aki egy év alatt felvirágoztatja. 

A huszonhét éves Fran épp rossz passzban van, nemrég szakított a barátjával, így kapva kap az alkalmon. Talán az új környezetben egyenesbe hozhatja az életét. Leköltözik a csodaszép cotswoldsi vidékre, ahol számos problémával szembesül. Egyrészt nem ért a gazdálkodáshoz, másrészt hogyan vezethetne tehenészetet olyasvalaki, aki fél a tehenektől?

Nehéz helyzetében barátnője, Issi segít rajta, és az igen tehetős, ráadásul jóképű szomszéd, aki agglegényként remek partinak számít. A kérdés csak az, vajon Fran szívére pályázik, vagy csupán a farmot akarja megszerezni…

Egy gyorsan olvasható női regény, szerelemmel, érzésekkel és pozitív végkifejlettel. Gyorsan olvasható, gördülékeny történet.

Steve Berry: A császár sírja

Kína első császárának sírja, amelyet egy föld alatti agyaghadsereg őriz, több mint kétezer éve feltáratlan. A kínai kormány senkinek sem engedi meg, hogy a sírt felnyissák. Vajon miért? Erre és még sok más titokra kell fényt derítenie Cotton Malone volt amerikai ügynöknek, aki egy napon felkavaró üzenetet kap az interneten. Cassiopeia Vitt, aki már többször megmentette Malone életét, most halálos veszélyben van. Egy ismeretlen férfi kínozza, és közben azt üzeni neki: „Hozza el azt az értéktárgyat, amit a nő megőrzésre átadott magának.” Mindössze az a probléma, hogy Malone-nak fogalma sincs, miről beszél az illető. Megkezdődik hát a versenyfutás az idővel és az életre-halálra szóló harc egy könyörtelen szervezettel.

Szeretem az olyan krimiket, amelyek valós történelmi tényanyaggal dolgoznak. Steve Berryben most sem csalódtam. Történelmi thrillere izgalmas olvasmány, nem lehet letenni.

John Flanagan: A Vadonjáró tanítványa 1. kötet

Will kisebb kortársainál, de gyors és találékony. Egész életében arról álmodozott, hogy híres lovag válik belőle, mint az apjából. Ezért is sújtja porig, amikor nem veszik fel Vöröshegy Hadiiskolájába. Ehelyett Halt inasa lesz, a titokzatos Erdőkerülőé, akinek különleges képességét, a láthatatlan helyváltoztatást fekete mágiának tulajdonítják… Will vonakodva nekivág, hogy megismerje az Erdőkerülők titkos fegyvereit: a nyilat, a nyílvesszőt, a terepszínű köpönyeget, és a csökönyös kis pónit. Lehet, hogy nem azok a fegyverek, amikre vágyott, nem kard és nem csataló, de amikor ő és Halt egy reménytelennek látszó küldetés során megpróbálják megakadályozni a Király meggyilkolását, Willnek be kell látnia, hogy az Erdőkerülők fegyverei nem is annyira haszontalanok…

Flanagan kitűnő ifjúsági regény író. A vadonjáró sorozatot 12 kötetre tervezte az írója, eddig 5 kötet jelent meg magyarul. 12 éves kortól ajánlom fiúknak/lányoknak egyaránt. Izgalmas, sodró lendületű történet.

Előző könyvajánló itt.