Router Learning

Válaszd a saját utad! – www.orbiinfo.hu

Czinkóczi Laura: Vidorka, a kis vakond

Megosztás
  • 16

Czinkóczi Laura: Vidorka, a kis vakond

Szép nyári nap köszöntött Tölgyerdő lakóira. Minden növény és állat elégedetten sütkérezett. Vidorka, a kis vakond is előmerészkedett föld alatti labirintusából, és a naptól átmelegedett füvön sütkérezett. Fáradt volt, mert sok-sok méter alagutat ásott a föld alatt. Szorgos munkájának eredményeként a föld megtisztult a sok kártevő rovartól. Jól is lakott velük, pocakja is egészen gömbölyödött. Szundikálását tompa dobbanások zavarták meg. Álmosan nézett fel, és meglátta kengurumamát, aki erszényében a fiával vidáman ugrándozott.

  • Jó lesz, ha kicsit vigyázol! – szólt rá Vidorka. – Ettől az ugrálástól még beszakad a most épített vakondjáratom.
  • Haza kell érnem, mielőtt esni kezd az eső, hogy a kicsinyeim meg ne ázzanak – válaszolt kengurumama.
  • Miről beszélsz? – szépen süt a nap, egy levél se rezdül – nézett körül Vidorka.

És hopp! Egyszer csak egy nagy vízcsepp koppant az orra hegyén. Csodálkozva nézett fel az égre. Az eső pedig elkezdett szép, nagy cseppekben hullani. Mókuska is gyorsan hazafelé indult, hogy mielőbb száraz odujába érjen. A teknőst viszont nem zavarták a kopogó cseppek, fejét páncéljába húzva hallgatta az eső neszezését.

  • Ajaj! Ha ez az eső sokáig esik, az én frissen épített vakondlabirintusom mind megtelik vízzel – aggodalmaskodott a kis vakond.

Voltak azonban, akik élvezték az esőt. A nyuszik felfedezték, hogy a vízben milyen jól lehet pancsolni.

  • Gyertek, versenyezzünk, ki tud nagyobbat ugrani a tócsába! – hívták egymást jókedvűen.
  • Gyere te is, Mókuska, játssz velünk! – hívták a hazafelé tartó kis mókust.

Több se kellett Mókuskának, s hatalmas ugrással egy jó nagy tócsa közepébe toppant. Micike, a pici hangya sem örült a gyorsan jött esőnek.

  • Tudom, hogy a fáknak, virágoknak, állatoknak szükségük van egy kis felfrissülésre, friss ivóvízre – morgolódott csendesen -, de mi hangyák a száraz időt szeretjük. Ilyenkor tudjuk összegyűjteni télire az ennivalót. Az esőben elázunk, nem tudunk a nagy tócsákon átkelni, s az élelmünk is vizes lesz. Keresnem kell gyorsan egy száraz odut, ahova be tudom vinni ezt a szép nagy búzaszemet.

Vidorka is gondterhelten vakarta meg a fejét.

  • Jó ez az eső tudom én, de már annyi esett, hogy az összes szépen megépített alagutam vízben úszik. Ha még sokáig így szakad az eső, átáznak a járataim falai, és be fognak omlani – siránkozott. Igazán nem bánnám, ha gyorsan elállna. Már az alagutam bejáratát is ellepte a víz. Ha jól látom, a hangyáknak is meggyűlik a baja az esővel, nem tudják az ennivalójukat a kamrába hordani.
  • Jaj, hogy jussak haza? – aggódott a pici hangya. – Megpróbálom átugrani ezt a nagy tócsát. Hopp! Hopp!

Ugrott egy nagyot, de a tócsa túl nagy volt. Szerencsére egy ágdarab úszott a víz tetején, amibe meg tudott kapaszkodni. Rémülten nézett körbe, hogyan is fog innen kijutni.

  • Segítsen valaki! – kiabált a kétségbeesett Micike. – Nem szeretek ebben a tócsában fürödni! – hüppögte.

Vidorka, mint a többi vakond, nem látott jól.

  • Micike, hallom, hogy segítségre van szükséged. Várj, jövök és megmentelek! – kiáltotta Vidorka. – Nem látom, hol vagy.
  • Itt vagyok a tócsában egy faágacskában kapaszkodom, már teljesen eláztam és átfáztam – válaszolt Micike. – Óvatosan lépj, nehogy rám taposs!

Vidorka azonban csak lépkedett határozottan. Egyik tócsát a másik után lépte át, néha belelépett a közepébe és csobbant.

  • Vigyázz, Vidorka! Itt vagyok a talpad alatt! Jaj, nekem! Mi lesz velem, ha rám lépsz? – sikoltotta Micike.
  • Lassíts, Vidorka! Ha ilyen figyelmetlenül rohansz, még valami baj történhet. Nem látsz jól, és nem veszed észre, hogy mi van a talpad alatt.

S ebben a pillanatban megtörtént a baj. Vidorka egyszer csak beletoppant abba a tócsába, amelyben a kis hangya kapaszkodott a faágba. Kis híján rálépett, de Micikének sikerült átugrani a vakond lábára.

  • Jaj! Jaj! Nagyon fáj! – kiáltott fel Vidorka fájdalmasan.

Bizony az a faágacska, amibe a hangya kapaszkodott, belefúródott a lábába. Szúrt, lüktetett, s csak azért nem fakadt sírva Vidorka, mert nem akart egy picike hangya előtt sírni.

  • Várj, Vidorka! Te megmentetted az életem, én is segítek neked. Mindjárt kihúzom neked ezt a fadarabot a lábadból. Jótett helyébe jót várj! – tudod, a közmondás így szól – mondta a hangya és nekiveselkedett kihúzni a faágat a lábából.

Nem volt egyszerű és könnyű, minden erejét össze kellett szednie. Egészen beleizzadt a nagy erőlködésbe. Vidorka türelmesen ült egy vakondtúrás tetején, s csak néha szisszent fel.

  • Nagyon erős és ügyes vagy, Micike! – dicsérte kis barátját a vakond. – Jó lenne, ha már kihúznád, mert nagyon lüktet.

Az ügyes kis hangyának végre sikerült kihúzni a fájdalmat okozó hegyes faágacskát. Vidorka megkönnyebbülten sóhajtott fel.

  • Igazán köszönöm, hogy megszabadítottál a faágtól.
  • Bizony nem volt könnyű, egészen belefáradtam. Örülök, hogy segíthettem, hiszen te is segítettél nekem, mikor bajban voltam.

Ismét béke és nyugalom költözött tölgyerdő lakóira. Barátság szövődött a kis vakond és a szorgos hangyák között. Együtt játszadoztak a föld alatti labirintusban. Még közös dalt is írtak:

Egy jó barátnak párja sincs, egy jó barát az drága kincs.